Köszönőlevél Vizsolyból

koszono_level

Köszönőlevél Vizsolyból

A Vizsolyi Református Egyházközség fontos szerepet tölt be a nemzeti és a keresztény életben. A pandémia kirobbanása higiéniai veszélyeket és gazdasági nehézségeket okozott a gyülekezetnek. Elkötelezettek vagyunk, hogy tegyünk a környezetünkért, a társadalomért és a nemzeti értékekért egyaránt, ezért tisztítószerekből álló adományt adtunk át a Vizsolyi Református Egyházközség alapítványának, akik támogatják a gyülekezet közösségének fejlődését és méltón őrzik az egyházi és történelmi értékéket.

Örömmel olvastuk Kovács Zsolt Levente lelkipásztor köszönőlevelét, melyben többek között az alábbiakat írta.

„ Mélyen tisztelt Igazgató Úr!

Engedje meg, hogy egész közösségünk nevében megköszönjem nagylelkű adományát, mely fertötlenitő szerekkel bibliai látogatóközpontunk folyamatos vírus-elleni fertőtlenitését tudjuk elvégezni. Mindenkor nagy segitség volna, e mostani helyzetben, amikor nemcsak higiéniai veszélyekkel, hanem a turizmusból adódó gazdasági nehézségekkel is kűzdünk, kétszeresen is nagy segítség … „

Bejegyzés megosztása